Schiffer_Miklos

Schiffer Miklós

A kilencvenes évektől foglalkozik az emberek külső megjelenésével, más szóval stílusával. Előadásai felölelik a vizuális kommunikáció és a megfelelő hivatalos és hétköznapi viselkedés témaköreit, iparvállalatok, bankok, biztosító cégek kormányzati szervek tanácsadója és folyamatos előadója. Emellett a Metropolitan Egyetemen és a Közszolgálati Egyetemeken is óraadó tanár, a vizuális kommunikáció és a személyes brand építés témakörében. A stílussal kapcsolatban több száz írása és több könyve is megjelent, a legutóbb a Schiffer-stílus / Férfi – A korszerű öltözet, illetve a Schiffer-stílus / Nő – A korszerű öltözet című kötetek láttak napvilágot. 2018 végén került a polcokra és lett egy hónapon belül az eladási listák slágere egyedi hangvételű munkája, amely a naponta felmerülő viselkedési kérdésekkel foglalkozik Köszönöm, kérem címmel.

Schiffer Upper Class Club üzletében egyedi tervek alapján Olaszországban méretre készült férfi ruházatot és ingeket, valamint luxus konfekció termékeket forgalmaz a kétezres évek dereka óta.

Schiffer Miklós előadásai „méretre szabottak” azaz tartalmának egyes részei minden alkalommal a megrendelő igényeihez és a hallgatóság összetételére igazított. Messzemenően figyelembe veszi az adott szakma, üzleti környezet szokásait és elvárásait. 

Az előadásokat dr. Schiffer Miklós tartja, aki az Esztétikai Profizmus Program megalkotója, a téma egyik legismertebb előadója. Az előadások 60 illetve 90 perces valamint 180 perces verzióját minden esetben projektoros kivetítés kíséri, amely a téma befogadását vizuálisan alátámasztja. Természetesen lehetőség van az egyes előadások tartalmának a megrendelő speciális igényei szerinti egyedi megformálásának is.

Ismerje meg Schiffer Miklós üzleti világ számára szóló előadásait

ESZTÉTIKA ÉS PROFIZMUS PROGRAM

Az utóbbi évtizedekben rengeteg módszer lett népszerű, ami az üzleti életben elérhető siker optimalizásáról szólt, egy sincs ezek között, amely kétségbe vonná a helyes megjelenés a jó modor, a megfelelő fellépés előnyét. Az Esztétikai profizmus rendszer ebben nyújt segítséget, hiszen mindenki számára nyilvánvaló, hogy mennyire erős a nonverbális eszközeinkkel elérhető hatás, tudjuk, hogy ez legtöbbször el is dönti a helyzetünket, – az a bizonyos sokszor emlegetett, csak egyszer gyakorolható első benyomás pillanata – mégis keveset tudunk az öltözettel, a helyes megjelenéssel kapcsolatos és tudatosan építhető, tervezhető elemekről. A SCHIFFER ESZTÉTIKAI PROFIZMUS rendszer bevezeti az érdeklődőket napjaink öltözködési rendszereibe, tájékoztat az utcai és üzleti megjelenés kritériumairól, segít a színében, forma és elemi világában helyes, praktikus és jól kombinálható ruhatár felépítésében. – SZEMINÁRIUMOK, ELŐADÁSOK, SZEMÉLYES STÍLUSTANÁCSADÁS keretében elsajátítható -miként tehetjük megjelenésünket optimálissá, -hogyan alakíthatjuk ki a jól használható praktikus ruhatárat, -miként építhetjük fel saját egyedi stílusunkat, -hogyan viselkedjünk, miként kommunikáljunk a siker érdekében.

ESZTÉTIKAI PROFIZMUS,  A STÍLUS EREJE Általános előadás, amely átöleli a hétköznapi és az üzleti helyzeteket is 90 perc 

ESZTÉTIKAI PROFIZMUS, A STÍLUS, DIVAT ÉS MODOR Átfogó stílusépítő előadás, a részletek mélyebb feltárása mellett 180 perc / 2 részben 

STÍLUS VAGY DIVAT Beszélgetés az öltözködésről és a megjelenésről 60 perc

SZEMÉLYES STÍLUSRAJZ

A SUMMUM BONUM – az elérhető legjobb – elnevezésű személyes stíluselemzés program célja, hogy a személy korának, adottságainak és élethelyzetének figyelembevételével alakítsa ki, a legtökéletesebb stílust, amely feltárja és kibontja a személyiséget, ugyanakkor megfelel a kor elvárásainak a környezet a társadalom igényeinek is. A személyes konzultációt igénylő program során a hangsúly a work shopban történő és konzultációs előadásokkal szemben az egyénre helyeződik. A tanácsadó a többszöri személyes találkozás alkalmával a megbízó személyes adottságait, szokásait, öltözködéssel kapcsolatos attitűdjét messzemenően figyelembe véve, tesz javaslatot a változtatásokra, olyan új és addig nem használt elemekre, amelyek véleménye szerint előnyös változásokat idézhetnek elő.

Hiszünk abban, hogy csak az olyan személyes stílusváltoztatás vezethet tartós eredményre, melynek egyes szakaszait a megbízó is tudatosan elfogadja, amelynek elemeit magáévá teszi. Az konzultáció első lépéseként egy közel 150 kérdésből álló munkaanyag kitöltésére kerül sor, amely az életvitelre, szokásokra, öltözködési előítéletekre és életformára, munkahelyre és magánéletre, az öltözködésnél használt szín – és formavilágra, szokásokra, felmerülő problémákra, önismeretre és példaképekre vonatkozik. A tanácsadó e tények figyelembevétele mellett alakítja ki személyes véleményét, alkotja meg a megbízó elemzett személy vázlatos stílusrajzát. A stílusrajz vázlat egyes elemeit egy második személyes találkozás alkalmával, közösen kiértékelve, meghatározzák a fő stílusirányokat a felépítendő új IMAGE alapköveit.

A rendszer fontos eleme az, hogy az új stílus ne diktált, hanem közösen kialakított és elfogadott legyen a megbízó oldaláról. Csak az ilyen stílusépítés lehet alapos és hatásos. A második találkozás után készül el a végleges STÍLUSRAJZ, amely egy elektronikus formában átadott, szöveges és képes anyag, mely kitér minden stíluskérdésre, a felvetett személyes problémákra is. Ez a személyes személyiséghez és élethelyzethez illeszkedő stílusrajz tartalmazza a javasolt szín és formai elemeket, a ruhatár összeállítására vonatkozó- öltözködési rendszer- elveket és gyakorlati tanácsokat, kitér a helyes alapanyag választásra és a kombinációs ruhatár összeállítására is. E mellett a személyes megjelenés olyan kérdéseit is vizsgálja, mint a frizura, fizikai állapot, esetleges szemüveg, smink, arcszőrzet. Külön igény estén, lehetőség van más szakemberek, fodrász, sminkes, esetleg fotós bevonására is.

A programon kívül a személyes ruhatár kialakítása gyakorlati formában is igénybe vehető, természetesen külön megállapodás alapján. A SUMMUM BONUM program időigénye, háromszori kétórás személyes találkozás.

Vegye fel velünk a kapcsolatot és kérje Schiffer Miklós
előadásait az Ön vállalatában is