A 10 évvel ezelőtt létrejött Personal Brand Institute a változásokra reagálva egy Magyarországon merőben új koncepciót hívott életre, amikor 2019 őszén Back 2 Human mottóval létrehozták az első, INSPIRÁCIÓS ELŐADÓK ÜGYNÖKSÉGÉT. Külföldön ez egy évtizedek óta működő üzleti modell, Magyarországon viszont elsőként gyűjtik össze azokat a hiteles, saját szakterületükön kimagasló teljesítményt nyújtó, példaértékű embereket, akik izgalmas, inspiráló előadásaikkal értékes üzenetet tudnak megfogalmazni és átadni az üzleti világ hallgatósága számára.

dr. Tóth Tamás és Gecser Ottó - a Personal Brand Institute alapítói - több mint 40 év vállalati tapasztalat után döntöttek úgy, hogy az unokák, sport és utazás mellett – visszaadnak valamit, ami értékes, valamit, ami maradandó az aktív vezetői években szerzett tapasztalatokból; a digitalizáció korában még nagyobb hangsúlyt kell fektetni az emberre – aki a vállalat legfontosabb erőforrása.

Fantasztikus látnom, hogy fejlesztési programjaink végére ma már valamennyi ügyfelünk messzebbre jut, mint amit magáról valaha is álmodni mert volna
dr. Tóth Tamás
ügyvezető partner

Elsőként Magyarországon és a közép-kelet európai régióban (15 év IBM után) 1989-ben elindítója lehettem a fejvadász szakmának. Sok éven át itthon és külföldön  dolgoztam vezetőként és tanácsadóként, 2004-ben pedig úttörőként vettem részt az interim menedzsment magyarországi bevezetésében. Mindeközben meghatározó élményem volt a KOGART (Kovács Gábor Művészeti
Alapítvány) felépítése és bevezetése, továbbá az, hogy nemzetközi intézeteknél tanulhattam leadership-fejlesztést és coachingot.

Hogy mi az állandóság ebben a változékony változatosságban? A nemzetközi menedzsment – fejlesztés, a meggyőző kommunikáció és a networking. Így vált szenvedélyemmé a vezetők és fiatal tehetségek segítése, mentorálása.

2013-ban a fenti tapasztalatok birtokában jutottam arra az elhatározásra, hogy létrehozom a Personal Brand Institute-ot, a hagyományostól eltérő szolgáltatásaival  – ahol egyrészt a személyiségek egyediségét, “ragyogását” mutatjuk meg (személyes brand), másrészt a meggyőzés képességét, készségét csiszoljuk (történetmesélés/storytelling).

Fantasztikus látnom, hogy fejlesztési programjaink végére ma már valamennyi ügyfelünk messzebbre jut, mint amit magáról valaha is álmodni mert volna.

A mentorálás számomra: intellektuális kihívás és kifogyhatatlan örömforrás. Elégedettséggel tölt el, hogy 42 év sokszínű és sokrétű tapasztalataiból visszaadhatok valamit a következő nemzedéknek
Gecser Ottó
ügyvezető partner

Visszatekintve szakmai pályafutásom első 42 évére, kimondottan szerencsésnek érzem magam. Kutatóként, fejlesztőmérnökként és oktatóként dolgozhattam a Műegyetemen, továbbtanulhattam a Közgázon.

Több mint 12 évem volt arra, hogy megismerjem a japán üzleti és viselkedési kultúrát (Marubeni Kereskedőház), vezethettem az első 100%-os japán tulajdonú céget Magyarországon (Fujifilm Hungary). Dolgozhattam két kiemelkedően sikeres magáncégben (Fotex Nyrt., Brokernet Zrt.), magyar és külföldi multinál (Matáv, Credit Suisse/AXA), részt vehettem két tőzsdére menetelben (Fotex, Matáv IPO). Olyan egyetemeken tanulhattam tovább, mint a Harvard, a Columbia és az INSEAD.

A mentorálás számomra: intellektuális kihívás és kifogyhatatlan örömforrás. Elégedettséggel tölt el, hogy 42 év sokszínű és sokrétű tapasztalataiból visszaadhatok valamit a következő nemzedéknek.

Vegye fel velünk a kapcsolatot és kérje előadóinkat az Ön vállalati rendezvényéhez is